azt hiszem az életem egy szakasza véget ért, ezért ezt a blogot is berekesztem egy év után. szerettem, de most más jön. más fórumon, megújult témával még írok majd.

ezt még korábban írtam... évzárás.

nem jár a villamos. felhajtva az ablaktörlők. felöltöztünk rendesen és lelassult a világ. nem lehet taxit sem hívni. egész délután szakadt. forralt bor és az otthonok melege. ropog a hó a talpam alatt. sízokni, kesztyű. eszkimóasszony fázik. leesett az első igazán nagy hó.

jókor jött. elfed mindent, ami zavar bennünket. béke száll az ember lelkére. egy elő-karácsony. megnyugvás és megtisztulás. közeleg az évvége is… 

minden év végén visszanézek, átlapozom a naptáram, végiggondolom mi minden történt. már nagyon vártam, hogy véget érjen a 2009. már csak pár nap van, ilyenkor persze már annyira nem sietteti az ember.

sűrű egy év volt, sok minden történt. jók, rosszak, fent, lent, de leginkább összevissza. azt tanítják, hogy siker és sikertelenség között legyünk kiegyensúlyozottak. ez egy csöppet sem sikerült. teljes széthullás, de ezt tudjátok. viszont a februári állapothoz képest fényévekkel jobban vagyok.  

keményen, in medias res indult az év. hirtelen, váratlanul elvesztettem a bázist, kihúzták a talajt a lábam alól. azóta már nagyon hálás vagyok ezért. soha nem tanulhattam volna ennyit, ha minden a régiben marad. de akkor jött a kétségbeesés, hajtépés, a megbolondulás határa. és persze csináltam számtalan kapkodó őrültséget, hogy ne legyen csönd, vagy épp ne halljam a saját gondolataimat.

ez az év az elengedésről szól. még nem tanultam meg igazán. de haladok, ehhez kétség nem fér. kellettek az érzelmi viharok, a nem sikerülő kapcsolatok, az ellentétek, a viták, vagy a tehetetlenség, amit a beszélgetések hiánya szült. 

de mostmár alakul a molekula. a viharok megedzettek. nem lett tőlük kérges a szívem, csak már nem hatnak meg annyira a nem fontos dolgok. az egyedüllét sem zavar. már csak tíz hónap, szinte máris kezdem visszasírni. 

egy hónap múlva meg jó messze leszek. remélem egyszerre közelebb is ahhoz, amit annyira keresek. 

na és akkor egy jófajta leltár. hát nem minden sorát írom le, a kipakolásnak is van határa. meg az egész nem is annyira fontos, nem ez a lényeg. de vicces látni, hogy mi minden történt, mert olyan könnyen feledésbe merülnek szép emlékek, nagy kalandok, izgalmas kirándulások. csak szavak és számok, mégis jók valamire.

LELTÁR 2009

ambivalens síelés: 1 db

megrázó, szívettépő hírek évelején: 3 db

elindított blogok száma: 1 db

veszekedős hétvégék: 4 db

kemény szakítás: 1 db

összeborulós vacsora: 1 db

hóközi értekezlet az élet nagy dolgairól: 2 db

rossz bulik száma: végtelen

3napos euforikus nagyszerelem: 1 db

meghiúsult kapcsolatok száma: 6-7-8 db :)

Jó randik száma: kb 15

megtartott órák száma:

erdélyi túrák száma: 2 db (Pádis, Retyezát)

eközben ember-medve talákozók száma: 0 (hála az égnek! :)

megvásárolt túrabakancsok száma: 1 pár

gusztustalan depresszióból való kimászás: 1 db

lánybúcsú karöltve esküvővel és lagzival: 1 db

még részegen dolgozom: 2 db

megvásárolt nagyonszép ruha: 2 db

nemmagyar alak: 1 db

vízitúrák száma: 2 db (Túr, Hernád)

gonosz beszólások, amiket tényleg megbántam: 2 db

fesztivállátogatás: 3 db

10 éves gimis osztálytalálkozók száma: 1 db

felelevenített régi szerelem: 1 db (kétszer)

híd peremén talált srác: 1 db

megmentenek az utcán: 1 db

jógatábor: 1 db

indiába megvett repülőjegyek száma: 1 db

be nem varratott tetoválások száma: 1 db

elvesztett barátok száma: 1 db

oltások: 2 db (egy hero vagyok)

miért kések munkából kifogások: saccperkábé 70 db

jól sikerült vidéki hétvége: 1 db

konyhakövön alvás: 1 db

nyárzáró találkozó a kapitánnyal: 1 db

etyeki látogatás: szégyenszemre csak 1 db

borzalmas (énkérekelnézést) buli: 1 db

jó koncertek idén: kb 5 db (nicola conte-harcsa veronika, quimby-...)

jó mozi: taken, gettómilliomos

jó színház: őrült nők ketrece, city zen

borzalmas színház (de betegség híjján megúsztam): 1 db

futás-szurkolás: 1 db

fotózás celebekkel: 1 db

72 órás borzalom: 1 db

biciklitúra: hát inkább csak dekor, tehát 0,5 db

km óra állása: 2500 fölött :)

vicces taxiban vicces vallomások száma: 1 csokor

éjszakai reklámforgatás: 2 az 1ben

jó kis céges vacsorák: 3 db

tudom én hogy óvodás dolog mások sms-eit mutogatni, de nem érdekel. a karácsonyi hangulathoz ezt kaptam tegnap:

akkora fát vett muter hogy alig bírtam behozni stop holnap sütjük a májat stop megtaláltam a csilingelőt stop nehogy vonattal gyere stop később tesztelem a sütiket stop

mennyire jó lesz otthon lenni, már csak órák kérdése. ebben a felfordulásban mindig jó hazamenni... és már csörög is a telefon, kellemes hírek, már indulunk is. király vagy, jövök.

drága m! azt hiszem tegnap este tényleg szembesültem a dekadenciával. nyilván érzelmi félrelövések közepette tapasztalok leginkább ilyesmiket, de most tényleg ott voltam benne a tökéletes dekadens helyzetben. szinte harapni lehetett. fura íze van, de annyira nem is rossz. olvad a hó az erkélyen, percről percre több a hely. egymás mellett elbeszélgetünk, közünk sincs egymáshoz, de el se játszuk az ellenkezőjét. mondjuk meg is lettem volna ijedve ha harmóniába ütközünk. szóval életérzés kipipálva.

♪ viharon túl, szélcsenden innen ♪

lassan véget ér ez az év. nem vagyok szomorú miatta, örülök hogy ezen is túl vagyunk. minden év végén megnézem mi történt. az idei leltár is készül, nem lesz rövid. nemsokára fel is teszem, de ki tudja mit tartogat még ez a pár nap :)

viszont egy hatalmas bolond, aki ilyenkor még dolgozik. hogy is vetemedhettem erre?? (persze, tudom hogyan, és hasznos is, de most ólomlábon jár az idő.) teljes pénteki hangulat már hétfő délelőtt. az elvágyódás nem is fejezi ki rendesen, mennnnnyire húznék el innen. akár ki a hidegbe is. tényleg olyan mintha börtönben lennénk.

kariaji. idén töröltük a témát, örülök is neki, hogy nem kell a zsúfolt boltokban drága és felesleges cuccok után kajtatnom. viszont a céges karácsonyi ajándékok nagyon kemények. az idei best of válogatás: zsírégető krémek (nem is egy!), óriás méretű határidőnapló, és a legjobb, ami megérdemel egy külön bekezdést, egy könyv:

Mit hogyan - amit tudnod kell - 500 tanács hétköznapi és különleges helyzetekre. a hátára közel ötezer forintos árat nyomtak, merész. hogy átérezhessétek, hogy miért is toplistás a könyv, kénytelen vagyok idézni belőle. bár a rajzok nélkül mit sem ér az egész...

a gumiabroncsból hintakészítés vagy a húsvéti tojásfestés leírása csak laza intro. aztán elkezdődik. persze képekkel, hozzávalókkal. nagyon kemény!! ízelítő a címekből: ijesztő vudubaba készítése. vudubaba használata. a gonosz távol tartása (hasznos lehet :). papírpingvin készítése. römikártyából pénztárca (pont erre vágytál). krumplióra (mi ez, design center??) kutyaformájú léggömböt tekerni. mokaszinhoz méretet venni. chili paprikát felkockázni. puszta kézzel halat fogni. maki sushit tekerni. szakszerűen felnyitni az osztrigát. bánni a homárral. ízletes kolbászt tölteni. egy hajtásra kiüríteni az üvegcsizmát. zombinak maszkírozni magunkat. változatosan cipőt fűzni. lazán átkarolni a nőt. miniszoknyában kiszállni a kocsiból. csábítani egy lábsimivel. kecsesen keringőzni. alaposan felkészülni az első csókra. vadnyugati módra kezet gúzsba kötni. bánni a pityókás esküvői vendéggel. (meggájver vonal következik:) régi monitorból akváriumot csinálni. szűrőből wi-fi antennát csinálni. kecskefejés. tarantula táplálása. papagájfürdetés. a képzeletbeli szörny elűzése. szülés a taxiban. olimpikoni szaltó. sífelszerelés cipelése. kerékcsere. bornyitás dugóhúzó nélkül. a krokodil legyűrése. borjú befogása lasszóval. gabonakörök készítése.

elnézést. csak néhányat akartam kiírni, de elsodort a hév... készülnek ilyen könyvek!! kemény. ezennel is köszönöm, egy teljes óra folyamatos hahotázást kaptam :))) gondolom a kollégáim már korántsem ilyen boldogok tőle...

lapozgatom a naptárat. pénteken egy Gandhi-idézet volt soron.

"először magadban kell létrehozni a változást, melyet a világtól követelsz."

betalált. legjobbkor. nyilván igaza van. nahát akkor így.

és ami még nagyon kemény, hogy egyetlen este alatt vissza lehet állítani a hosszú hetek óta kibillent rendszert. köszönöm a péntekit!!! helyrepakoltatok.

nagyon vicces. segítséget vártam. meg egy kis karnyújtást, biztató szavakat, törődést, válaszokat. aztán tegnap beszélgettünk. és kiderült, hogy maga a kérdés nem stimmel. nem jó irányban tettem fel a kérdéseket. nem az a kérdés, hogy fej vagy írás, hanem hogy van-e érme egyáltalán :)

meglepő, hogy valami furcsa köteléket találsz emberekkel. egy nyelvet beszéltek. hasonlók a problémák. értjük a vicceket. egy az irány. végre-végre.

a düh. a harag. a féltékenység. az irigység. a félelem. a kapzsiság. a vágyakozás. a rettegés. a ragaszkodás. az ítélkezés. a rosszindulat. a levertség. az önsajnálat… ez mind ott van. és milyen könnyen hatalmába veszi az embert. pedig egyáltalán nincsen rá okunk. egyikre sem. csak azért jönnek ezek az érzések, mert nem vagyunk tisztában önmagunkkal, másokkal, tényekkel, összefüggésekkel. és akkor persze struccpolitika, duzzogás, puffogás, és jönnek elölről a düh meg a harag a meg társaik.

holott milyen kevés kell hozzá, hogy mindez köddé váljon. felszabadultak, derűsek, könnyedek és boldogok legyünk. karnyújtásnyira van mindez, csak rossz helyen keressük. legalábbis én sokszor rossz helyen keresem. pedig még kincskereső térképet is kaptam. viszont aki nem esik hasra soha, az igazából nem is megy semerre, nemde?

jó hogy ráérek ilyesmiken töprengeni. gyakorlatilag totál egyedül vagyok a gondolataimmal.

nagyon fáradt vagyok. megnéztem, a bioritmusom minden tekintetben a lehető legmélyebben van. így igazán nem csoda. a normális energiaáramlásnak valószínűleg nem tesz jót az anyagi bizonytalanság sem.

nem baj. már csak két hónap. addig féllábon is.

elkéstem. nagyon. és jönnek a foszlányok ♪ szigorúan sinatra szól ♪ egészen az erkélyig felhallatszik. a margit hídról szép a város. ♪ csakis a jazz ♫ a riksás fiúnak be nem áll a szája ♪ sanzonok ♫ hopp a róna hogy került az arcomra? ♫ alig hallhatóan szürke macska a rekedt lánytól ♪ cseh tamás ♪ ez az a város ♪ jazztanszak, mi? ♫ és tovább szól a fejében a heavy metal - die my darling... ♪ wajon végül elmentél párizsba? két napig csak aludni fogok. be kéne hogy zárjanak a közbéke zavarásáért...

elgondolkoztam, hogy vajon engem is elvittek-e az idegenszívűek? lassan megfertőznek. pedig csak szeretnék hinni. ígyhát az összes ostoba klisét beveszem. szeretném hinni, hogy most működni fog. és még úgy is, ha bele kell tennem egy csomó szabadidőmet, és beáldozni kedvenc időtöltést. illetve akkor is, ha egy kicsit embert próbáló feladat. fura hogy megkapjuk amit kívánunk. ezt akartam. hát na. akkor meg csináljam rendesen, vidáman, becsületesen. tényleg nagyon jó lehetőség. se idézet, se haiku, nem volt időm elővenni a verseskötetet...

már rég nem túlóráztam... két koncert is lehetett volna ma, jobbnál jobbak. erre helyettük itt ülök a kihalt irodában és az évvégi megjelenéseken morfondírozok, meg leveleket küldözgetek embereknek, akik már rég otthon vannak. vicces, vicces. mindegy. az indiai útért mindent.

libusom, most lesz az órád mindjárt. izgulok érted. azért jó ám, hogy nem csak nekem kacifántos az életem ;)

na most haza, és végre elmosogatok, mert lassan kimásznak és megtámadnak az edények. igazi konyhatündér vagyok...

kicsit fekete a következő bejegyzés, de azért nem vészes.

tegnap egy pillanatra megálltunk egy sírnál. nem rokon. frici bácsi gyógyszerész volt. 1910-ben született. és tavaly felakasztotta magát. értitek? tessék számolni! frici bácsi 98 évesen akasztotta fel magát, elege lett. mennyire menő már?!?! a legtöbb 98 éves ember a saját nevét sem tudja, nemhogy felakasztja magát. ráadásul egy csomó macera meg fizikai teendő van egy ilyen ügy során. frici bácsi előtt le a kalappal. aki ilyenre képes 98 éves korában, azt gondolom hogy már korántsem menekül. inkább csak egy jóóó nagy humorista, aki azt mondja, hogy nesztek.

nagyon nem mindegy hogy csak kitalálod vagy meg is csinálod a hüjeségeket.

van amikor elszakad a cérna, és kibújsz a bőrödből. egyszerűen nem lehet mindig mindent kontrollálni. nyilván várakozásokkal élünk... nameg a remény.

és jönnek a vésztervek. a jobb vagy rosszabb ötletek. egyik sem tuti, de a tuti csak a fejünkben létezik, sehol máshol. ilyenkor ki mondja meg, hogy mi a jó megoldás? az idő meg a türelem majd biztosan segít. csak nem vagyunk annyira szoros barátságban mint kellene. persze ebből is lehet jó sokat tanulni.

azok a fránya illúziók. tele van velük a világ. azt hiszed hogy az, pedig korántsem. a lassan kitett pontok.

fájdalmas a szemfelnyitás. de azért mert valaki nem annyira jófej még nem fogok teljesen bolondot csinálni magunkból.

kedves nemrég megtalált biztos belső középpont, hol vagy???

annyi minden változik most körülöttem, hogy csak na... és még egyik sem történt meg, de egy-két héten belül minden lemegy... nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi minden fog történni. minden téren. egyensúly meg béke van, így jöhetnek a viharok meg a felfordulás. keep smilin'

láttam már ezt-azt (indián-féléken edződve elég nehéz meglepni az embert), de komolyan mondom, ilyet még nem pipáltam. mi az hogy valaki eltűnik napokra? legalább életjelet adna. nyilván nekem való feladat. amúgyse szeretem ha valami teljesen rendben megy. bár mostmár kezdünk nagyon messze lenni ettől... sőt azt hiszem már napok óta vége is van. tehetetlen vagyok ilyenkor, ezzel lehet legjobban lebénítani, ha nincs válaszreakció. achillesem eltalálva :) még szakítani se tudsz olyannal, akivel nem beszélsz :))) hát sebaj, marad rengeteg energiám fontos dolgokra. még jó hogy alapjáraton nagyon béke van, ez se tud kihozni túlságosan a sodromból. és ma jóóól helyretáncolom magam. ilyen néven indul kurzus, remek, várom, mi más kellhet még egy hétfőhöz?! :)

ebben egészen jó vagyok... meg a végletekben is. persze ez a kettő igencsak kéz a kézben jár... egy tündér vagyok. de az érzelmi játékokat nem szeretem. ha kihúzod a gyufát, bizony megjárod... a nagy hídégetés örömére persze hogy álljon itt a nagy klasszikus, Kelly hősei és a Burning bridges.

megtalálunk, majd úgy ahogy kell, el is veszítünk embereket…

ez mindig nagyon nehéz. egyrészt azért, mert ott a remény. a remény arra, hogy azt hiszed, ő az. aki azt mondja, hogy ő bizony ebben nem reménykedik, minden bizonnyal hazudik. reménykedünk ebben, ha kell, ha nem. főleg amikor már dolgoznak a hormonok meg a kor. és tudod, hogy lassan anyuka leszel. mert tudod, és vágysz rá, de nagyon. legalábbis én már vágyom rá. és azt is tudom, hogy készen vagyok rá. nemcsak a testem, én magam is már teljesen kész vagyok arra, hogy várjam őket.

szóval a remény. aztán meg ott van még az is, hogy…..

na most elfelejtettem, pedig kettő volt. ja igen. szóval a veszteség a másik. amikor szembesülsz vele, hogy ő bizony nem úgy gondol rád. ez meg az egonknak esik rosszul. nem kicsit. kész lennél odaadni, odatenni magad, de nem kellesz. a megmérettetés. hogy bizony nem teper, pedig tudod nagyon jól, hogy kincset érsz. és vagy nem kell ez mind neki, vagy nem is látja. sose fog kiderülni melyik, de a kifejleten ez úgysem változtat semmit.

aztán amin még nagyon könnyű elcsúszni, azok az ábrándok. beleképzelünk dolgokat, helyzeteket kapcsolatokba, amik nincsenek is ott.

(érdekes, amikor elkezdtem írni a blogot, sztem ugyanezeket írtam. talán még mindig nem tanultam meg. talán nem is akarom. az a fránya remény. a remény, hogy egyszer bizony lesz valaki, akinél nem így ér véget. komolyan mondom kezd úgy festeni ez a blog, mint egy szánalmas kislány párkeresési próbálkozásai. más is fut párhuzamosan ugyan, csak azt ritkábban írom le, vagy nem tudok írni róla, mert nálam sokkkkkal magasabb/mélyebb/valósabb dolgokról szól…. whatever, most ez van, és kész.)

pedig milyen világosak a helyzetek! csak a felhőben, meg a remény mámorában nem tudjuk vagy nem akarjuk észrevenni, hogy mi is a realitás. csak ilyenkor szembesülünk vele, hogy mennyi minden illúzió csupán. hiszen már akkor sem volt a törődés. semmi kedvesség. semmi igazi.

viszont mindenképpen pozitívum, hogy nem kellettek évek hozzá, csupán egy hónap. huszonegyedik század van meg felgyorsulás. pikpak kiderül, pikpak elmúlik. remélem.

asszem most egyenleget kell vonni, az mindig segít. érzelmi kaotikában a ráció a barátunk. megpróbálom:

negatívumok: nem történhet meg sok minden, amit elképzeltem. (ez eddig korrekt) és mivel nem ő az, megy tovább ez az agyrém. sok kedvem nincs hozzá, de ez van. plusz itthon veszem meg a majdani laptopomat, kicsit drágábban. megszokhattam mondjuk, mert szinte mindig mindent magamnak kell elintéznem…

pozitívumok: sokat tanultam magamról általa. még ahhoz is közelebb vagyok, hogy kicsoda is vagyok valójában. azért ez mindenképpen remek. aztán simán és minden lelkiismeret-furdalás nélkül kibonthattam azt a francia bort nélküle. (megjegyzem nagyon finom, tényleg klassz ajándék volt, utólag is köszi, bár nem olvasod a blogomat, és ha olvasnád, se értenél belőle egy hangot se… J) rendre vágyom és hozzám való munkára. magamtól nem ment volna ennyire gyorsan a felismerés. (najó, ezeknél a „felismeréseknél” simán mondhatjátok, hogy dehát ezt eddig is tudtuk, stb stb, de ilyenkor megy nálam igazán mélyre ahhoz, hogy meg is mozduljak.)

és még mindig jobb egy pasit elveszíteni, mint valakit a családból vagy baráti körből. ez a leginkább megnyugtató, vigasztaló.

kíváncsi vagyok mit hoz a holnap….

ez se jó, az se jó? se a túl meleg, se a túl hideg. se a túl korán, se a túl későn. túl messze, túl közel. túl sok vagy túl kevés. túl kedves, túl akaratos. túlontúl.....

túlzottan beosztott napok, majd elfolyik egy hét...

ha túl sok a munkám, belegebedek. ha túl kevés, azt a keveset sincs kedvem megcsinálni.

ha találkozunk, az nagyon intenzív. aztán meg napokig semmi.

a túlzás kompenzációt szül, még a kapcsolatokban is. amikor túl fiatal volt, lett egy öreg. túl messze volt, lett egy közeli. túl gazdagból túl szegény. túl odaadóból olyan aki le se...

egyensúly nap lesz október 23-án, megyek, naná, kíváncsi vagyok, hatni fog-e.

egy kicsit megnyugodtam. elmentek a ronda nagy fellegek a fejem felől. erre itt az ősz. akarom mondani a tél. igen, sál-sapka-kesztyű, veszek egy kalapot, a gyönyörű feketét tavaly elfújta a szél... és csinálok végre forrócsokit, beüzemelem a kenyérsütőt, és a biciklimet elpakolom télire. meg a nyári és őszi ruhákat is - bár az utóbbiakat nem is volt időm előszedni...

szerettem a nyarat, nem kellett túl sokat töprengeni a rétegeken... viszont már nagyon jól fog esni egy kis békés, nyugodt bezárkózás. takaró alatt nem csinálni semmit, olvasni a melegben, órákig fetrengeni a kádban....

melegedős zene. szeretjük.

fejlődő országban ne igyál vizet. fejlett országban ne vegyél levegőt! :) a jazzyn hallottam.

valaki mesélte, hogy az egyik ismerőse munka után bevállal mindenféle háztáji férfiteendőket. nem tudjátok hogy ki lehet ő? szétnéztem, hát eléggé le van trottyanva a lakásom. a redőny leszakadt, barbár módon lett rögzítve. a tévém ugye a konyhaasztal alatt várja a megváltást, mert valami kis pöcköt letörtem, amikor csak arrébb akartam tolni (a kellő körültekintés tökéletes hiánya állt fenn). a mosógép (ami mellesleg 5 centivel nagyobb mint a szekrény amiben lakik) három éve nincs rendesen bekötve, tekergőzik egy csomó ki- meg bevezető cső abban a két négyzetméres fürdőszobában. ráadásul itt is, ott is csöpög valami, nem egyszer értem úgy haza, hogy az előszobában a fugában csordogált némi rejtélyes helyről felbukkanó kispatak. amúgy a víz útja sosem érinti a hangyák útvonalát, akik szintén a padlólapok közötti fugában közlekednek. van itt forgalom, azt kell mondjam. nagyon vennem kéne egy rendes csillárt, az is felrakandó. plusz a biciklimnek kinéztem a téli álomhoz megfelelő helyet, de barkácsolást, létrát és némi fúrás-faragást igényel. a teáspolc már több mint égető. aztán van itt egy ajtó ami egyrészt ronda, másrészt nem itt volt szerintem, és be sem lehet csukni. a mágneszáramat kb háromszor zártam be, mert nem jól van beszerelve. és néha lezuhan a mosogatónál a csaptelep és nyakon lő a vízsugár.

 röviden ennyi baj van csak. mindezek végre feltűntek. egész nyáron csak aludni jártam haza, azt is csak így-úgy. tehát kell nekem egy szaki, nincs mese. ez egy segélykiáltás, kivételesen üzenőfal is a blogom :)

mikor néztél meg utoljára sok-sok évvel ezelőtti képeket magadról? tanulmányút, komolyan mondom. például négy évvel ezelőtt annyira szép voltam, hogy azokat a képeket tutira mutogatom majd az unokáimnak. és nem csak azért mert nagyon hosszú volt a hajam és göndör. egyszerűen ragyogtam… utána jött a zuhanás a hajvágással karöltve. folyton vágtam-vágattam lefele a hajamat. akkoriban mondta anya, hogy „na mostmár kislányom hagyd abba az öncsonkítást!” igaza volt. nem tudtam vagy akartam másként kárt tenni magamban. mennyire kiborultam, tejóég! nyilván szakítás van a háttérben. sose voltam jó szakításokban. az első nagy után úgy lefogytam mintha anorexiás lettem volna. és nekiálltam hüjeségeket csinálni. a második nagy után a hüjeségeket nem tudtam lejátszani, mert belefonódott a munkámba, és hát az megkeserítette legalább fél évét az életemnek. (tanulság 1: éretlen pasikkal nem kezdünk ki.  tanulság 2: éretlen kollegákkal végképp nem kezdünk ki :) aztán a harmadiknál már egy kicsit „okosabban” csináltam asszem. de azt már olvashattátok is. nem vágattam hajat. nem fogytam le nagyon (csak 1-2 hónapig zörögtek a csontjaim, az még belefér). és nem hagytam magam benne a nagyon ronda kakában. és persze megcsináltam a kötelező hüjeségeket – legalább volt téma és apropó a blogra :)

már egy ideje gondolkozom a sorrenden. pedig előbb vagy utóbb oda kell tenni a sorszámot a listában lévők elé… nem lehet mindent egyben. legalábbis nem mindig. :)

annyira vágyom a stabilitásra, de állítólag még egy év. viszont semmi más nem jelent stabilitást a mindennapokban, csak a kollegák, a munkaidő, a közös ebédek (jajj ezeket nagyon szeretem), meg a megszokott környezet, legyen az akármilyen. megszereted az embereket körülötted nagyon könnyen. basszus olyan ez mint egy párkapcsolat, csak több szereplővel. közös élmények hatalmas kupaca, közösen kigyúrt szleng, amit ember legyen a talpán a kívülálló ha megérti, az együtt kiszenvedett péntek délutánok vagy buli utáni reggelek. az elrontott vagy jól sikerült projektek… de hát azt hiszem itt az idő, már nincs mire várni. a tanulási időszak véget ért…

mindenki vágja nagyon jól, hogy mi a titok-sztori. én is elkezdtem olvasni egy vagy két évvel ezelőtt. hűdejó. aztán elég hamar megálltam vele. mert ugye annyi van, hogy találd ki, hogy mit szeretnél, és gyúrj rá és megkapod. naigen. itt voltak kérdéseim, aggályaim. fogalmam sem volt, hogy mit akarok.

persze egészséget, meg jó munkahelyet, meg családi békét és stabil párkapcsolatot, de könyörgöm, ezekre ki nem vágyik? szóval ott állt meg az ügy, hogy írd le mit szeretnél.

nyilván jelzés értékű: valami mindent elhomályosító felhőben voltam. és ugyebár, ahogy az olyan nagyon szerett Quimby szám is mondja: „semmilyen szél nem jó annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart.” sodródás. irány nélkül, lenni benne az életben, de igazából csak megtörténik velünk minden, hagyjuk. mintha tehetetlenek lennénk. persze az apró-cseprő mindennapi teendők pont jól lekötik a figyelmünket, hogy ne vegyük észre, mi minden történhetne ahelyett ami van. ki kell lépni a körből, különben pár pillanat és azon kapjuk magunkat, hogy véget ért az életünk. az meg annyira nem lehet felemelő élmény, hogy basszus kaptam x évtizedet, és kb csak leéljük, de nem megéljük.

vannak azok a tányértörős késdobálós esték. amikor minden olyan klasszul összejön. amikor a leginkább béke-szeretet kéne, mert az utolsó. és olyasmiket vágunk egymás fejéhez, amik habár igazak, nagyon nem szabadna kimondani. a szavainkkal lerombolunk mindent. totál.

háború van. nem tudom hogy ezt meddig lehet csinálni. főleg úgy hogy nem vagyunk egy városban egy jó darabig. még csak egy országban sem.

azt hiszem egy kicsit jegelem ezt a kérdést, igazán törheti magát. meg egye csak a fene, hogy mit is csinálok. egy virágnak mondjuk örülnék. hm.

és akkor a kötelező haiku, naná.

"Mutass pozitív

képet magadról. Láttam

negatívodat."

(Nagy Bandó András)