mindenki vágja nagyon jól, hogy mi a titok-sztori. én is elkezdtem olvasni egy vagy két évvel ezelőtt. hűdejó. aztán elég hamar megálltam vele. mert ugye annyi van, hogy találd ki, hogy mit szeretnél, és gyúrj rá és megkapod. naigen. itt voltak kérdéseim, aggályaim. fogalmam sem volt, hogy mit akarok.

persze egészséget, meg jó munkahelyet, meg családi békét és stabil párkapcsolatot, de könyörgöm, ezekre ki nem vágyik? szóval ott állt meg az ügy, hogy írd le mit szeretnél.

nyilván jelzés értékű: valami mindent elhomályosító felhőben voltam. és ugyebár, ahogy az olyan nagyon szerett Quimby szám is mondja: „semmilyen szél nem jó annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart.” sodródás. irány nélkül, lenni benne az életben, de igazából csak megtörténik velünk minden, hagyjuk. mintha tehetetlenek lennénk. persze az apró-cseprő mindennapi teendők pont jól lekötik a figyelmünket, hogy ne vegyük észre, mi minden történhetne ahelyett ami van. ki kell lépni a körből, különben pár pillanat és azon kapjuk magunkat, hogy véget ért az életünk. az meg annyira nem lehet felemelő élmény, hogy basszus kaptam x évtizedet, és kb csak leéljük, de nem megéljük.