Megállj!

Folyton csak rohanunk. Szét se nézünk, csak gyűjtjük be az új élményeket, habzsolunk. Érdemes időnként megállni. Körbenézni, kifelé és befelé is. Megtudni, hogy mi is van a talpunk alatt, és hogy merre is rohanunk olyan nagyon. Rendrakás kint – a lakásban, még a limlomos kamrában is -, és rendrakás odabent. Örökké csak kifelé figyelünk, és olyan ritkán befelé. Pedig ha ezt megtennénk, sokkal okosabbak lehetnénk. Idejében észrevennénk olyasmiket, amik a nagy rohanásban egyszerűen láthatatlanok.

Látvány

Nehéz szembenézni az igazsággal, ha nem egészen ínyünkre való. De fogcsikorgatva is meg kell tenni, mert ha becsukjuk a szemünket, az nem vezet semmi jóra. És, ha későn is, de megtesszük, elébe álluk. Elég ronda látvány. De legalább végre már nem vagyunk gyáva nyuszik,  és nincs már okunk félni az ismeretlentől, nem bosszant többé a bizonytalanság. Ha valami nem elég jó, lépnünk kell. Piszkosul fáj, de nincs mit tenni. Így van esélye a világ dolgainak a helyükre kerülni. Szépen minden összeáll majd egy képpé....

Káosz

Először a düh, aztán a kétségbeesés. Majd felváltja néhány tiszta, bölcs pillanat. Aztán megrohamoznak az érzelmek, és zokogásban törsz ki. Nehéz ügy. De át kell esni rajta, a sok felhalmozódott, ki nem beszélt, meg nem látott feszültség mind-mind a felszínre tör.És szembesülsz vele, hogy sok mindent nem értesz. Pedig a válaszok ott vannak bennem, mélyen, csak meg kell keresni őket. Elő kell ásni a kérdéseket, válaszokat, mert ez az egyetlen megoldás. Ilyenkor újra jön a kétség. A düh. A hibáink és kudarcaink. A csodaszép emlékek. Kavarognak. De állok elébük, le kell hogy tisztuljon a kép.

Elengedés

Az elengedés nehéz ügy. Szerintem két oka lehet. Elengedsz valakit, mert tudod, hogy jobb lesz úgy neki. Vagy elengeded, mert már nincs szükséged rá. Olyan könnyen engedtél el. Vajon miért? Azt hiszem azért, mert el akartál engedni. És vártad, hogy felálljak, és azt mondjam, megyek. Vártad, mert így neked is könnyebb. Megkönnyebbülés. És nem kezdted el mondani, hogy az a kevesebb szeretet neked igenis sok. Most sem tudod, hogy hol vagyok, mit jelentek neked. Régen erre azt mondtam, hogy nem? Hát akkor szevasz. Most tudom is mondani, meg nem is. Az elengedés nekem most azért nehéz, mert fogalmam sincs, hogy mivel állok szemben. El kell hogy engedjelek, ha ez nem az igazi. Ha nem én vagyok neked az, és nem te vagy nekem az, akkor most azonnal el kell hogy engedjelek. De ha összetartozunk, akkor kutya kötelességem küzdeni még egy kicsit ezért a kapcsolatért. Csak ki a fene mondja meg, hogy ez most melyik????? Remélem erre is megtalálom a választ, hamar.

Puzzle

Kirakózok. Néha felér egy rendes meditációval. Na és ugye vannak olyan kis darabkák, amik klasszul passzolnak. Egy darabig. Majdnem az kellene oda - a színe, sőt még a formája is stimmel , de mégsem az lesz a tuti darab. Észre kell venni, hogy melyik darab mikor van a helyén, különben sose rakod ki, vagy randa lesz :) Rá kell döbbennem, hogy nem feltétlen vagyok a helyemen. Ez a kapcsolat csak majdnem olyan volt? Hát ez is kiderül.
Ha nem vagyunk a helyünkön, nagyon jó ha kiderül. Mert akkor mindketten esélyt kapunk rá, hogy újra a saját életünket éljük, és egyszer valakinek a teljesen passzoló darabkája legyünk. Azt nem tudom még eldönteni, hogy azért nem megy ez a szakítás olyan könnyen, mert minden szakítás vacak, és kiszakadnak darabok belőled, vagy azért, mert mégis összetartozunk...

Amikor már megy

Kár hogy korábban nem beszélgettünk soha ilyen őszintén. Akkor biztos nem lennénk most itt. De az is lehet, hogy azért tudtad ezeket elmondani, mert már tudtad, hogy ennyi. Hogy nincs tétje. És kb utólag könnyebb. Amikor már kívül helyezed magad az egészen. Ezért tudtad most leírni mindazt, amit annyi ideje szerettem volna ha megosztasz velem.

Lehet hogy ez egy ilyen szakítás.

Azért bízom benne, hogy a darabokra hullott önértékelésem előbb utóbb gatyába rázza magát.