csak azért sem fogok összeomlani, vár rám a szép új világ. sok kirándulás, utazás, itt a tavasz. a kirakó is mindjárt kész, vége a bent kuksolásnak :)  az ismeretlen jó, izgalmas, bármit rejtegethet. kár azon búsulni tovább, hogy mi az ami nem lesz, vagy nem úgy, nem veled. lesz szebb vagy másabb, szomorúbb vagy boldogabb, több vagy kevesebb, de mindenképpen megy tovább.

a szakiránytalálkozó egy kis gyöngyszem. rég nem látott diáktársak, régi nagy sztorik, és persze sok új felesleges információ. vicces bankár megnyilvánulások, összefonódások, milyen kicsi a világ! kedves bókok, egy kis önbizalomrendezés, tánc és pörgés, fejfájós reggel, dehát ugyan kit bántana?

alakul a molekula.... :)

amúgy meg valamelyik nap csak úgy lődörögtem egy ábécében, már a fontosak megvoltak, csak úgy bolyongtam a sorok között. és persze muszáj volt megnézni, hogy mi a helyzet az édességek háza táján. mit találtam az alsó sorban? betűs csokit! :)

na, gondoltam, kirakok belőle valami szót. de ahogy jobban megnéztem, rá kellett döbbennem, hogy a választék nem túl nagy. és nem viccelek, de a következő betűk voltak csak: i. ü. ty. f.

Ember legyen a talpán aki a kukin kívül még ebből valamit ki tud rakni...

olvasgatom Oshot, megmondja a frankót, nagyon okos. erre ma mi történt? kb hozzám szólt a könyvből, vázolva hogy mit tettem, mint egy igazi bölcs. íme:

"A szeretet nagyon törékeny, nagyon érzékeny. Rendkívül figyelmesen és óvatosan kell bánni vele. okozhatsz olyan sérelmet, hogy a másik bezárul, védekezésbe vonul. Ha túl sokat harcolsz, párod menekülni kezd; egyre hidegebb és hidegebb lesz, egyre jobban bezárul, hogy ne sebezhesse meg többé a támadásod. És akkor még hevesebben fogod támadni, mert le akarod győzni a hidegségét. Ez egy ördögi kör. Így távolodnak el egymástól fokról fokra a szerelmesek. Így sodródnak el egymástól, és úgy gondolják, a másik a felelős, ő árulta el szerelmüket.

Valójában azonban, én úgy látom, soha egy szerelmes sem árult el senkit. Egyszerűen a tudatlanság öli meg a szerelmet. Mindketten együtt akartak lenni, de valahogyan mindketten tudatlanok voltak. A tudatlanságuk csapdába csalta őket és megsokszorozódott."

(Osho: Mindennapra)

tökéletes hópelyhek hullanak ma az égből.

amúgy meg sokkal jobban vagyok. végre képes vagyok elengedni téged, már nem fáj. már nem bánt, ha azt gondolom, hogy mással vagy (bár ilyen látványt még nem tudnék elviselni). és csak azért, hogy azt higgyem, hogy bosszantalak már nincs kedvem butaságokat csinálni. már nincs közünk egymáshoz. kezdek visszatalálni magamhoz, és ez felszabadító érzés.

amikor azt mondtam, hogy jól tetted, hogy kidobtál. Nem így gondolom, de ugye nem mondhattam mást. Azt gondoltam magamban, hogy én ugyan még küzdenék értünk egy kicsit, hiába fájt olyan sok minden, és hiába nem százas az egész...

De azzal hogy már nem szeretsz nem tudok vitatkozni.

Sajnálom a meg nem történt dolgainkat, azt hogy ma már nem alszunk együtt, hogy nem együtt megyünk Tunéziába, hogy nem lehetek a szurkolód a felkészülésben, és a nagyon távoliakat is...

Nade nincs más hátra mint előre, össze kell vakarnom magam gyorsan.

színház és kicsirakás kilátásban, puzzle és ráadásul még péntek is van.

Mi mást kívánhatnék? :)

valaki igazán megtekerhetné az idő kerekét, hogy ne ilyen csigalassúsággal vánszorogjanak a percek...

Attól tartok, hogy túlbonyolítom a kérdést. Pedig a képlet elég egyszerű. A nem szeretlek annyira per pillanat egyenértékű azzal, hogy nem szeretlek. (Lehet hogy igazából ez volt mögötte, csak ezt könnyebb kimondani.)

Így hát nem sok értelme van a folytatásnak, és a rágódásnak, meg annak, hogy keresem a nyilvánvaló mögött a pici kapaszkodó szalmaszálakat.

Nem vagyok biztos benne, hogy én kellek most neked. Mellettem már nem vagy boldog. Találsz könnyen olyan lányt, aki mellett az lehetsz.

Simán el tudtam képzelni, hogy együtt öregszünk meg. Egy okos ember azt mondta, hogy másképp nincs is értelme. Igaza van. Valóban nem lett volna másképpen értelme.

Lehet hogy a meg nem valósult dolgokat siratom... Könnyen lehet, hogy amúgy sem történtek volna meg, vagy nem úgy, ahogy elképzeltem...

Utálom az érzelmi hullámokat. Bízom benne, hogy egyre kisebbek lesznek, és egyre biztosabban fogok állni a lábamon.

Lassan elmúlik a fájdalom is.

Sok okosat könyvet olvasok mostanában. Egy bekezdést megosztanék. Remélem tanulok belőle...

"..Szeretetünk kifejezés abban lelhető fel, hogy nem ártunk másoknak, nem bántjuk őket. A szeretet nem abból áll, hogy azt mondjuk az embereknek, hogy szeretjük őket, és nem tudunk nélkülük élni - ez merő önzőség. Ha szeretünk valakit, akkor nem ártunk neki, nem bántjuk - ez a szeretet valódi megnyilvánulása."

(Szvámi Ráma: Az örömteli élet művészete)

Megállj!

Folyton csak rohanunk. Szét se nézünk, csak gyűjtjük be az új élményeket, habzsolunk. Érdemes időnként megállni. Körbenézni, kifelé és befelé is. Megtudni, hogy mi is van a talpunk alatt, és hogy merre is rohanunk olyan nagyon. Rendrakás kint – a lakásban, még a limlomos kamrában is -, és rendrakás odabent. Örökké csak kifelé figyelünk, és olyan ritkán befelé. Pedig ha ezt megtennénk, sokkal okosabbak lehetnénk. Idejében észrevennénk olyasmiket, amik a nagy rohanásban egyszerűen láthatatlanok.

Látvány

Nehéz szembenézni az igazsággal, ha nem egészen ínyünkre való. De fogcsikorgatva is meg kell tenni, mert ha becsukjuk a szemünket, az nem vezet semmi jóra. És, ha későn is, de megtesszük, elébe álluk. Elég ronda látvány. De legalább végre már nem vagyunk gyáva nyuszik,  és nincs már okunk félni az ismeretlentől, nem bosszant többé a bizonytalanság. Ha valami nem elég jó, lépnünk kell. Piszkosul fáj, de nincs mit tenni. Így van esélye a világ dolgainak a helyükre kerülni. Szépen minden összeáll majd egy képpé....

Káosz

Először a düh, aztán a kétségbeesés. Majd felváltja néhány tiszta, bölcs pillanat. Aztán megrohamoznak az érzelmek, és zokogásban törsz ki. Nehéz ügy. De át kell esni rajta, a sok felhalmozódott, ki nem beszélt, meg nem látott feszültség mind-mind a felszínre tör.És szembesülsz vele, hogy sok mindent nem értesz. Pedig a válaszok ott vannak bennem, mélyen, csak meg kell keresni őket. Elő kell ásni a kérdéseket, válaszokat, mert ez az egyetlen megoldás. Ilyenkor újra jön a kétség. A düh. A hibáink és kudarcaink. A csodaszép emlékek. Kavarognak. De állok elébük, le kell hogy tisztuljon a kép.

Elengedés

Az elengedés nehéz ügy. Szerintem két oka lehet. Elengedsz valakit, mert tudod, hogy jobb lesz úgy neki. Vagy elengeded, mert már nincs szükséged rá. Olyan könnyen engedtél el. Vajon miért? Azt hiszem azért, mert el akartál engedni. És vártad, hogy felálljak, és azt mondjam, megyek. Vártad, mert így neked is könnyebb. Megkönnyebbülés. És nem kezdted el mondani, hogy az a kevesebb szeretet neked igenis sok. Most sem tudod, hogy hol vagyok, mit jelentek neked. Régen erre azt mondtam, hogy nem? Hát akkor szevasz. Most tudom is mondani, meg nem is. Az elengedés nekem most azért nehéz, mert fogalmam sincs, hogy mivel állok szemben. El kell hogy engedjelek, ha ez nem az igazi. Ha nem én vagyok neked az, és nem te vagy nekem az, akkor most azonnal el kell hogy engedjelek. De ha összetartozunk, akkor kutya kötelességem küzdeni még egy kicsit ezért a kapcsolatért. Csak ki a fene mondja meg, hogy ez most melyik????? Remélem erre is megtalálom a választ, hamar.

Puzzle

Kirakózok. Néha felér egy rendes meditációval. Na és ugye vannak olyan kis darabkák, amik klasszul passzolnak. Egy darabig. Majdnem az kellene oda - a színe, sőt még a formája is stimmel , de mégsem az lesz a tuti darab. Észre kell venni, hogy melyik darab mikor van a helyén, különben sose rakod ki, vagy randa lesz :) Rá kell döbbennem, hogy nem feltétlen vagyok a helyemen. Ez a kapcsolat csak majdnem olyan volt? Hát ez is kiderül.
Ha nem vagyunk a helyünkön, nagyon jó ha kiderül. Mert akkor mindketten esélyt kapunk rá, hogy újra a saját életünket éljük, és egyszer valakinek a teljesen passzoló darabkája legyünk. Azt nem tudom még eldönteni, hogy azért nem megy ez a szakítás olyan könnyen, mert minden szakítás vacak, és kiszakadnak darabok belőled, vagy azért, mert mégis összetartozunk...

Amikor már megy

Kár hogy korábban nem beszélgettünk soha ilyen őszintén. Akkor biztos nem lennénk most itt. De az is lehet, hogy azért tudtad ezeket elmondani, mert már tudtad, hogy ennyi. Hogy nincs tétje. És kb utólag könnyebb. Amikor már kívül helyezed magad az egészen. Ezért tudtad most leírni mindazt, amit annyi ideje szerettem volna ha megosztasz velem.

Lehet hogy ez egy ilyen szakítás.

Azért bízom benne, hogy a darabokra hullott önértékelésem előbb utóbb gatyába rázza magát.

tegnap este konstatáltam hogy a barátok társasága, némi vodka, és egy szerető ölelés csodákra képes.